Vajdasági Magyar Demokrata Párt

http://www.vmdp.freewebspace.com/

http://de.geocities.com/vmdp2002/

HÍRLEVÉL III. évf. 128. szám

2005. október 30.

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt programpárt. Azért küzd, hogy a Kárpát-medencében minél több magyar minél tovább megmaradjon magyarnak.

Követelései között kiemelkedő fontosságú a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar (perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, A magyarországi politikai elittől azt kéri, hogy a magyarok, akik ezt igénylik, megkaphassák a kettős állampolgárságot.

A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.

A Hírlevél legutóbbi számai olvashatók a www.hufo.info honlapon is.

Ágoston András

 

Mit jobb kezed művel, ne tudja meg a bal

Kasza József, VMSZ elnök az újvidéki Pannónia TV-ben október 29-én este: a Tiroli típusú autonómia iránti követelést hét, kilenc, vagy akár 25 szerbiai községre vonatkoztatja.

Bunyik Zoltán, VMSZ alelnök a Dnevnik c. újvidéki napilapnak: a területi autonómiára vonatkozó elképzelésünket a reális lehetőségekhez igazítjuk. Nem szorgalmazzuk elsődleges követelésként, ha ez a többi politikai tényező számára elfogadhatatlan.  

 

Ágoston András:

Kisebbségi oligarchák és a budapesti politikai elit

 

Két szempontból is eredményesnek bizonyult a Fehérvári Polgári Védegylet szervezésében 2005. október 28-án megtartott Kárpát-medencei találkozó, amelynek Székesfehárvár adott otthont.

Nem voltak ott a kisebbségi oligarchák, s így nem a magyarországi támogatások képezték az eszmecsere súlypontját, hanem a valóban lényeges, a nemzet egészét érintő kérdések.

Másodszor, Kaszás István elnök szervezőkészségének köszönhetően, a hasonló találkozókon már beidegződött szokás Székesfehérváron nem nyomta rá a bélyegét az összejövetelre: mind az újságírók, mind az érdeklődők végig jelen lehettek a tanácskozáson. Sőt, a tanácskozás második részében maguk a jelenlevők is részt vehettek a szárnyaló, toleráns és valóban alkotó jellegű vitában.

S akkor a legfontosabbat még nem is emeltük ki. Az utóbbi jó néhány évben először, minden a nemzet szempontjából fontos dilemma az asztalra került.

A magyarországi politikai elitnek el kell már egyszer döntenie, s ki kell mondania mi a terve az utódállamokban élő kisebbségeivel? Vagy tovább is el kell fogadni a már annyiszor meddőnek bizonyult budapesti kibúvót? Nevezetesen a kijelentést, hogy nem Budapesten kell megmondani mi jó egy-egy kisebbségnek, hiszen ez ottani legitim politikai erők feladata.

Emlékezünk rá, ezt a kibúvót Budapesten akkor hangoztatják, ha Budapeset éppen semmit sem akar valamely kérdésben tenni. Jó példa erre a kettős állampolgárság ügye. Amíg nem volt egység a kisebbségek oldalán, a Fidesz-kormány is a kíbúvót választotta: a pótcselekvést. Akkor viszont, amikor nagynehezen mégis kialakult az egység, következett a határozott nem.

A tanácskozáson elhangzott, hogy korábban, az EU-csatlakozás előtt a tétlenséget és a szemmel láthatóan rossz kormányzati lépéseket oda lehetett írni a csatlakozási számlához. Most azonban más a helyzet: az EU-tag Magyarország mindenkori kormánya viseli a történelmi feleősséget, ha nem vállal vezető szerepet a nemzet határmódosítás nélküli politikai integrációjának az előmozdításában.

S ezen a ponton elérkeztünk a változtatások legszükségesebbikéhez. Hajlandó-e az EU-tag Magyarország politikai elitje közös erővel helyre tenni a kisebbségi elitek elkanászodott és a helyi többségi hatalmakhoz simuló szárnyát, a kisebbségi olgarchákat? Lehet-e kisebbségi egypártrendszer körülményei között egyáltalán legitimitásról beszélni?

A kisebbségi elitek helyi többségi hatalomhoz simuló szárnya autonómiát kiált és kisebbségi törvényekkel akarja kiszúrni a kisebbségi magyarság szemét. Vagy, hogy legyen min nevetni, Kasza József „akár 25 vajdasági községben” képzeli el a tiroli tipusú autonómiát Szerbiában. Akkor, amikor nem is olyan régen még hét magyartöbbségű községet sem tudta, vagy akarta gatyába rázni.

Az alapvető kérdés az, meddig tartja Budapest demokratikusnak és elfogadhatónak a kisebbségi egypártrendszert, a tényt, hogy amikor a megoldást mások már kitalálták, mi magyarok megmaradjunk a rossz nemzetrontó kisebbségi oligarcha-termelő megoldásnál?

Megtörténhet, erre Szerbia a példa, hogy a helyi többségi eliteknek egy pillanatban már nem lesz szüksége a kisebbségi pártokra. S az együttműködő, a „helyzethez” mindig alkalmazkodó vezetőikre. Akik a behódolást, a személyi- és csoportérdekeiknek megfelelő kormányzati felelősségvállalást minden pillanatban hajlandók az európai, nemzeti előjel nélküli demokráciáért hozott áldozatnak feltüntetni. Be kell mindezt várni?

S legvégül: rendezzük-e már végre mi, a Kárpát-medencében élő magyarok a saját ügyeinket úgy, ahogy az a nemzeti felemelkedésünk megkívánja? Alkotunk-e a saját szükségleteinknek megfelelő oktatási, munkaerő-gazdálkodási modellt, hogy a kettős állampolgárság eszközének felhasználásával egyszer már a magunk hasznára szabadítsuk fel a nemzet egészében rejlő alkotó energiákat?

Jó volt tudni, hogy a királyok városában ez irányban tettünk egy lépést.

 

Ötvenhat és a Délvidék

Matuska Márton előadása Stuttgartban

 

A stuttgarti Katolikus Misszió, illetve Gyurás István jezsuita páter, misszióvezető meghívására, a misszióban, október 23-án – mintegy kétszáz főnyi hallgató előtt –  előadást tartott Matuska Márton: Három mozaikkocka a  Délvidékről címen. Az ötvenhatos magyar felkelés 59-ik évfordulójára időzített előadás fő témája természetesen maga a felkelés volt, illetve annak jugoszláviai vonatkozásai. Ez képezte tehát az első mozaikkockát. Az előadó elsősorban azt elemezgette, hogyan tekintett a magyarországi eseményekre a jugoszláv egyeduralkodó, kommunista vezér, Tito marsall, akit a magyarországi felkelés előtti esztendőben megkövetett Nyikita Szergejevics Hruscsov, a Szovjetunió akkori irányítója. Példát mutatva a csatlós államok vezetőinek.

A magyar felkelés napján érkezett haza Belgrádból, a kanosszajárásról a magyar állami és pártküldöttség, amelynek természetesen a Tito szidalmazásában és gyalázásában, a korábbi időben jeleskedő Rákosi Mátyás nem lehetett tagja. Rákosi bukásához nem csekély mértékben járulhatott hozzá Tito, csakúgy, mint a magyar forradalom leverésében szerepet játszó Kádár felemeléséhez. Kétségtelen, hogy a november első napjaiban Titóhoz újólag elzarándokló Hruscsov a jugoszláv vezér javaslatára csinált Kádárból olyan élpolitikust, aki évtizedeken át – Moszkvából kézivezérléssel dirigált – meghatározó irányítója lett Magyarországnak. A délvidéki magyarságra ennek olyan következménye lett, hogy a háború végi sérelmek Kádár idejében sem kerülhettek napvilágra. A magyar felkelőknek az a része pedig, akik Jugoszlávián keresztül indultak a szabad világba, megtapasztalták a jugoszláviai menekülttáborokban, hogy a kommunizmus az ugyanolyan Jugoszláviában is, mint Magyarországon.

Az előadó második mozaikkockaként éppen a háború végi magyarellenes atrocitásokat tette szóvá, amiről egyébként a hallgatóság egy részének is első kézből voltak információi, hiszen maguk is a Délvidékről kerültek Stuttgart városába. Az előadás harmadik témáját – egyben a harmadik mozaikkockát – már a napjaink délvidéki eseményei képezték. Az előadó arra világított rá, hogy a Délvidéki magyarverések nem minden délvidéki politikai párt számára képeztek kezdettől fogva olyan eseményeket, amelyeket ország világ előtt szellőztetni kell, hiszen az a magyar párt, amely koalícióban áll az uralkodó szerb pártokkal, nem lehet érdekelt abban, hogy koalíciós partnereit elmarasztalja akár a hazai, akár a nagyvilági politikai fórumokon. Még akkor sem, ha a délvidéki magyarok szinte naponta ismétlődő megalázását kell emiatt elhallgatni.

 

Dokumentumok:

Tőkés László

püspök

 

H O Z Z Á S Z Ó L Á S

egy félresikerült párbeszédhez (részletek)

 

A 2005. október 29-én sorra kerülő egyházi–RMDSZ találkozó alkalmából tisztelettel foglalom össze és ajánlom főtiszteletű és főtisztelendő hivatali kollégáim szíves figyelmébe álláspontomat – a következők szerint.

1. Sajnálom, hogy nem lehetek jelen. Ennek csak egyik oka előre rögzített, zsúfolt programom. A másik oka az, hogy ez a találkozó nem jelent valódi – egyenrangú felek közötti – párbeszédet.

Nem tartom helyesnek a kapcsolattartásnak azt a módját, hogy a – régi típusú – Bölcs Vezető időről időre „lehajlik” hozzánk, és „nyitottságot”, valamint „párbeszédet” színlelve, meghallgatja problémáinkat; utána viszont marad minden a régiben. Mert mit is mutat a valóságban az RMDSZ-szel való „együttműködésünk”? Vegyünk sorra néhány fontosabb kérdést.

2. Ingatlanügy. Miközben mi tarthatatlan helyzetünket Brüsszel elé tárjuk – az RMDSZ saját sikerpropagandája céljára használja fel ezt az ügyet. A Romániáról szóló EU-országjelentésből Markó Béláék cinkos közreműködésével marad ki ez a kérdés, sőt a jelentés kedvezően szól az e téren történt „előrelépésről”.

3. Egyetemügy. Románia elismerésben részesül a Sapientia magyar egyetemért. Köztudott, hogy az Egyetemet egyházaink hozták létre – tehát ez se nem Románia, se nem az RMDSZ érdeme. Ráadásul Markó Béla és Gyurcsány Ferenc a BBTE vezérkarával egyetemben elítélik a magyar felsőoktatás érdekében tartott ifjúsági tüntetéseket.

9. A Magyarországról és a román költségvetésből származó magyar közpénzek elosztását Markó Béla és belterjes csapata kénye-kedvére intézi. Egyházainknak ebbe sincs semmi beleszólása.

10. Az ún. Erdélyi Televízió ügyében egyházaink véleményét és együttműködési készségét az országos RMDSZ teljes mértékben ignorálja.

11. Múlt év decemberében egyházaink írásos formában fejezték ki azon – jogos – igényüket, hogy az RMDSZ által készíttetett kisebbségi törvénytervezet sorsába demokratikus módon beleszólhassanak, s ezt a nagy horderejű ügyet társadalmi közvitára bocsássák. Ez irányú állásfoglalásunkat Markó Béla RMDSZ-elnök mégcsak érdemi válaszra sem méltatta. Ezek után nem is lehet csodálkozni azon, hogy a román politikum támadásaival szemben a baklövést elkövető RMDSZ – a Parlamentben – magára marad.

12. Gyurcsány Ferenc nyilatkozata is megerősíti azt a tapasztalatunkat, hogy az országos RMDSZ az erdélyi magyarság autonómiáját a román hatalommal összejátszva: elárulta. Magyarország miniszterelnöke ugyanis néhány nappal ezelőtt kijelentette, hogy: „Az autonómiával kapcsolatosan van az RMDSZ-nek egy nagyon világos álláspontja. Ennek az álláspontnak az érvényesítéséhez az RMDSZ nem kérte a magyar kormány támogatását”. Íme tehát az október 20-i román–magyar kormányülés napirendjéről ezért maradt le az autonómia kérdése.

13. A dicstelen véget ért Magyar Népi Szövetség intő példáját felidézve, boldog emlékezetű Márton Áron máig érvényes példamutatását állítom azzal szembe. Magyar történelmi egyházainknak erkölcsi kötelességük pusztuló erdélyi magyarságunk érdekeinek védelmére kiállni.

2005. október 28.

 

New York Város
Polgármesteri Hivatala

Kiáltvány

Miután:
1956-ban egy bátor magyar szabadságharcos csoport felkelt az elnyomó kommunista kormány ellen és arra buzdította a honfitársait, hogy egy jobb jövőről álmodjanak. Ezt a forradalmat brutálisan leverték, és a Szovjetunió felbomlásához vezető évek nehezek voltak. De a magyar emberek hűek maradtak a szabadságharcosok eszméihez, és az ország most azzal dicsekedhet, hogy többpártrendszerű és demokratikus.

Miután:

A Magyar Forradalom és Szabadságharc 49. évfordulójára szervezett mai megemlékezés annak a bizonyítéka, hogy az egykori hazafiakat /nationalists/ lelkesítő közösségi szellem még ma is él a New York-i magyarok között. A New York-i magyarság felvirágzása a kemény munka és a család iránti rendíthetetlen elkötelezettség eredménye. Magyarok ezrei jöttek New York-ba jobb esélyt és szabadságot keresve. Az idők során ők hozzájárultak ahhoz, hogy választott hazájuk az ígértnél is különbbé váljék.

Miután:

Ma magyar közösségünk legjobbjait ünnepeljük, ami másfelől New York legjobbjainak ünneplését jelenti. Köszönetet mondunk a Magyar Szabadságharcos /Nemzetőr/ Világszövetségnek, amely lehetővé tette, hogy lerójuk tiszteletünket a bátor hazafiak előtt, akik oly sokat áldoztak a Szabadság nevében.

Mindezért, ezennel én, Michael R. Bloomberg, New York városának polgármestere, e jeles esemény évfordulójának elismeréseként, vasárnap, 2005. oktober 23-át New York városában a

 

"M A G Y A R  S Z A B A D S Á G H A R C O S O K  N A P J Á V Á"
kiáltom ki.

a város pecsétje
Tanúk előtt aláírásommal és
New York város pecsétjével megerősítem
Aláírás:
Michael R. Bloomberg
polgármester
(Gyönyörű nagyméretű pergamenen)

 

Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.