Vajdasági Magyar
Demokrata Párt
http://www.vmdp.freewebspace.com/
http://de.geocities.com/vmdp2002/
HÍRLEVÉL III. évf. 127.
szám
2005. október 26.
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt
programpárt. Azért küzd, hogy a Kárpát-medencében minél több magyar minél
tovább megmaradjon magyarnak.
Követelései között kiemelkedő fontosságú
a jogszabályalkotási és végrehajtási jogosítványokkal is rendelkező magyar
(perszonális) autonómia, a számaránynak megfelelő parlamenti képviselet, A magyarországi politikai elittől azt kéri, hogy a magyarok,
akik ezt igénylik, megkaphassák a kettős állampolgárságot.
A VMDP síkraszáll a Kárpát-medencében
élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért.
A Hírlevél legutóbbi számai
olvashatók a www.hufo.info honlapon is.
Ágoston András
Németh Zsolt: Az állampolgárságot nem etnikai, hanem leszármazási
alapon szeretnénk megadni. Ez azt jelenti, hogy az kaphatna magyar
állampolgárságot, aki, ill. akinek valamilyen
felmenője magyar állampolgár volt. Így kiküszöbölhetjük az etnikai elvet,
viszont be lehet építeni olyan biztonsági garanciákat, mint például a magyar nyelvtudás.
Egyébként mértékadó nemzetközi jogászok véleménye szerint nincs akadálya a
magyar állampolgárság kiterjesztésének.
Nincs idő, félő, hogy ha az Európai Uniónak a közösségi
jogérvényesítésére várunk, mire ez megtörténik, addigra már nem nagyon lesznek
a határon túl magyarok.
Matija Bećković:
Ha tudnám azt, hogy magamat büszkén tartanám
Ha tudnám azt, hogy magamat büszkén tartanám
Rabságomban és a bíráim előtt,
Pőre tagjaim bármiben megtámasztanám,
Izzanék s kitartanék mindenek között!
Ha tudnám azt, hogy magamat majd asztallapról
Lökhetem el, s feszül nyakamra font hurok,
Lelkem örökre távozna világotokból,
S zokoghatna utánam a hóhérotok!
De attól félek, hogy elkezdek könyörögni,
Sírva, térden mindent majd elárulok,
S pőre éltem hogy sikerüljön megőrizni,
Mindenre köpök, mindent hajlandó vagyok!
(Csorba
Béla fordítása)
Ágoston András:
Nemzedékváltás a Vajdasági Magyar Szövetségben (2.)
Eredménytelenség a gazdasági kérdésekben
Korhecznek igaza van, amikor lamentál a VMSZ tehetetlensége miatt. Előbb persze a pártját a sárga földig ledicséri. Elmondja, hogy a VMSZ a vajdasági magyarság legjobb, legszimpatikusabb, leg-leg pártja, s ez az egyetlen, amelynek a gazdasági vonatkozásban is vannak eredményei.
Hagyjuk most a leg-legeket. Meg kell mondani: a magyarországi támogatások kezelése szemmel látható haszonnal jár első sorban azok számára, akik tűzközelben vannak. Másodszor, a VMSZ a támogatási pénzek művelődési és más célokra történő odaítéléséért ellenszolgáltatásul – szinte tálcán odanyújtva – saját politikai dominanciájának elismerését kapja. Természetes, hogy a támogatott szervezetek és egyének a „gondoskodást” a választási előkészületek során, „önkéntes” munkával hálálják meg. Áttételesen tehát, de a VMSZ választási kampányait a mindenkori magyar kormány anyagilag is segíti.
A VMSZ választási sikere mögött, a teljes függőségben levő vajdasági magyar média egypárti demagógián alapuló egyoldalú szurkolása, a helyi szerb hatalommal való szoros együttműködéssel járó különféle előnyök, valamint a magyarországról érkező anyagi támogatások leosztásának monopóliuma áll. S akkor itt van még a magyar nyelvtudás, a (nem létező) szakképzettségi előny stb.
A tény, hogy még az ilyen óriási előnyök sem elegendőek ahhoz, hogy a VMSZ egyeduralkodóvá váljon a vajdasági magyar politikai színtéren, Korheczből elemi indulatokat váltott ki.
- Ennek az írásnak nem palástolt célja, hogy magyarázatot találjon a magyarországi beruházók óvatosságára, és, hogy rávilágítson miként hiúsult meg a délvidéki magyarság jelentős részének azon elképzelése és elvárása, hogy az általa lakott térség (amely egyébként a fővárost leszámítva az ország leggazdagabb és legfejlettebb régiója) a magyarországi tőkeberuházások célpontjává váljék – írja.
Korhecz a magyarázatot természetesen másban keresi. S ha keresi, meg is találja. Akár hiszi az olvasó, akár nem, szerzőnk a befektetők tartózkodásának okát a Milosevic által kezdeményezett vérontás elől Magyarországra távozott fiatalok ellenpropagandájában találja meg. Megáll az ész.
De kövessük türelemmel a tanulmányban rögzített gondolatmentet.
Korhecz előbb azokat az előnyöket ecseteli, amelyek a buta befektetők érthetetlen tartózkodása következtében íme parlagon maradtak. Ezek közé tartozik szerinte a mind a milosevici érát követő demokratikus fordulat, mind az arra az időre, 2000-re, megerősödött magyarországi befektetők határokon átnyúló érdeklődése. Erre az időszakra esik a meghatározó VMSZ kormányzati felelősségvállalása. Kasza József a szerb kormány egyik alelnöke lett.
Mindezek ellenére nem történt semmi. Nem álltak sorba sem a beruházók, sem a magánosításban érdekelt befektetők.
Korhecznek mindenek előtt arra kellet volna rámutatnia, hogy a nagyszerű VMSZ különféle artistamutatványait, erőszakos fellépését a nemzetközi befektetői kör, nemhogy nem akceptálta, de észre sem vette. A legjobb esetben semmibe vette, hiszen nem látott mögötte tényleges, reális kínálatot, meg olyan jogi környezetet, amely barátságos a befektetőkkel. Szerbiában ugyanis 2000-ben nem demokratikus fordulat, hanem legfeljebb félfordulat következett be, amely máig sem kedvez a közepes erejű befektetőknek. A nagyok pedig Belgrádban egyezkedtek ugyan, de nem a kormányalelnöki irodában, Kasza József és kéttagú csapatával. Ezek a tények.
Korhecz máshogy látja az okokat.
Közvetve Kaszát is hibáztatva, rámutat, hogy a VMSZ által prezentált madárfogó művelet nem bizonyult hatékony eszköznek és „minden bizonnyal ezek nélkül is létrejöttek volna a meglevő szerény magyar beruházások”.
S ekkor Korhecz hirtelen rájött: nem lenne észszerű dolog a fürdővízzel együtt a gyermeket is kidobni. Kasza mehet, de a VMSZ-re még szükség lehet. És jön a nem túl elegánsan kivitelezett logikai bukfenc.
Egy meglepő fordulattal – a Magyarországra távozott ismerőseivel folytatott beszélgetés után – Korhecz megvilágosodik és mi is tanúi lehetünk a legujabb elméleti leleményének.
A miniszter úr a fent említett valós okokat nem veszi figyelembe, s nekimegy saját barátainak, a nemzedékéhez tartozó szerencsétleneknek, leginkább azoknak, akik igenis eredményesnek bizonyultak Magyarországon.
Korhecz szerint ezek a Magyarországon is jól prosperáló szakemberek, vállalkozók, ahelyett, hogy hazajönnének a vajdasági tejjel mézzel folyó Kánánba (ahol egy tanár Szabadkán megkeresi ugyanzt a fizetést, amelyre szegedi kollégája is számíthat), hátat fordított szülőföldjének, sőt ennek az eléggé el nem ítélhető magatartásának az indoklására, még rossz hírét is kelti annak.
Nem vitás, hogy hajlékony politikai habitusának köszönhetően Korhecz nemzedékének egyik anyagilag legsikeresebb tagja. A szerb hatalom a hajlékonyságot igencsak értékeli.
De mi alapján ítéli el azokat akik a legkülönfélébb okokból kifolyólag Magyarországon teremtettek maguknak egzisztenciát? S milyen alapon tagadja meg tőlük a jogot, hogy a VMSZ kotmányzati felelősségvállalásának tudatában is sötét Balkánnak tartsák térségünket. Pontosabban a Vajdaságot, amelynek autonómiájáról Korhecz, igen okosan, egy szót sem ejt traktátumában.
S itt jutonk el Korhecz tanulmányának lényegéig: ő Kasza nélkül szeretné megőrizni a VMSZ-t, s a jelenlegi egypártrendszert, meg természetesen az ezzel járó privilégiumokat is. De erről majd a következő folytatásban.
(Folytatása következik)
Dokumentumok:
Gyurcsány Ferenc a
Cotidianulnak:
Önt a határon túli magyarok úgy ismerhették
meg, mint a határozott nem képviselőjét. Tudjuk, hogy mire és miért mondott
nemet. Mire mond igent?
·- Ezer
és még egy dologra igent fogok mondani. De rossz kérdésekre mindig nemet válaszolok.
Igent mondok például arra, hogy van közös, határokon átnyúló nemzeti felelősség.
Igent mondok arra, hogy ennek a felelősségnek a része a nyelvi-, kulturális-,
történelmi identitás megőrzése. Igent mondok arra, hogy mindezeket illetően
feladatai vannak a mindenkori magyar kormánynak. Igent mondok arra a felelősségre,
hogy határon kint és határon belül élőknek úgy kell közös utat találniuk, hogy
tekintettel vannak egymásra. Pusztán az egyik oldal állításaiból nem épül közös
igazság. Ez volt a bajom a kettős állampolgárságra vonatkozó kérdéssel.
Felelősségről beszél, de ez így, a
Magyarország határain belül és a Magyarország határain kívül élők között
egyoldalú, alá- fölérendelő viszonyt feltételez. Számíthatunk-e arra, hogy
közös érdekekről és közös hasznokról is szó essék?
·- A
nemzeti felelősséget nem látom alá- fölérendelt viszonynak, bár kétségtelenül
lehet ilyen is. Lehet azonban a partnerség felelőssége is. A nemzet ennél
sokkal kisebb ügyeiben is nehéz olyan megoldást találni, amelyet tíz vagy
tizenötmillió ember elfogad. Akik ismerik a magyar közéletet, azok nagyon jól
tudják, hogy ez egy nagyon vitatkozós, időnként hisztérikus közélet. Ha valaki
nemzetet akar egyesíteni, ahhoz nemcsak állhatatosságra van szükség, hanem
türelemre is. Nem csak a saját igazam mondására, hanem a másik igazának a
meghallására is. Ezer olyan dolgot tudok mondani Magyarország történetéből és
jelenéből, amikor valakiknek az – egyébként értelmes – felvetése nem
egyeztethető össze mások felvetésével. Én éppen abban látok egyoldalúságot,
hogy valaki népszavazással akar ilyen kérdéseket megoldani. Mi a közös érdek?
Hogy a határok eltűnjenek. Ezért voltam Románia uniós csatlakozásának
határozott támogatása mellett. Az is közös érdek, hogy illesszük össze a térség
fejlesztési szándékait. Ezért megyünk Bukarestbe. Nem beszélni kell a szülőföldön
való megmaradásról. Együttműködésre van szükség, hogy az ezt a célt elősegítő
programok létrejöjjenek.
Nemzetegyesítésről beszél. Ez nem egy
„jobboldali” fogalom? Miért kéne a nemzetet egyesíteni?
·- Én
ezt a kérdést nem tudom jobb- és baloldali ideológia alapján értelmezni. És
minden ilyen felvetéssel szemben értetlenül állok. Van egy rendkívül gazdag
magyar nyelv, és ahhoz nem kellene két szótárt csinálni:
egy baloldali és egy jobboldali szókészletet. Egy fontos értelemben használjuk
a nemzetegyesítés fogalmát, amikor nemzeti kérdésről beszélünk: a trianoni
határok a kulturális magyar nemzeten belül húztak határvonalakat. És nem csak
elvont, de nagyon is valóságos, nehezen átjárható határokról van szó. Ezeket
kellene átjárhatóvá tenni. Egyébként Magyarország határain belül is sokfajta
különbséget kell csökkenteni, és ezekben az esetekben nem nemzetegyesítésről,
hanem a társadalmi különbségek csökkentéséről beszélünk.
Ha határon túli politikusként találja
szembe magát a kettős állampolgárságra vonatkozó kérdéssel, akkor hogyan
válaszol, milyen taktikát választ?
·- Nem
teszek fel ilyen kérdést.
A kérdést nem feltétlenül a határon túli
magyar politikusok tették fel. Nagyon sokan szembetalálták magukat a kérdéssel.
·- Hát,
kérem szépen, ehhez is kell bátorság: tudja hány népszerű kérdés
van, amelyre az ember mégis azt mondja, hogy nem? A politika nem egyszerűen a
kérdezés bátorsága, hanem a válaszadás képessége. Olyan kérdést feltenni,
amire nincs közös válasz, nem érdemes, mert az álmok megcsalásához és
megtagadásához vezet. Újra és újra figyelmeztetnem kell mindenkit: a magyar
jobboldal is elutasította ezt a kérdést, amíg hatalmon volt. Az akkori
külügyminiszter által aláírt, a Velencei Bizottságnak küldött hivatalos
jelentésben egyértelműen kimondta, azért születik a státusz- vagy
kedvezmény-törvény, mert ez a kettős állampolgárság igényével szembeni
megoldás. Az ember politikáját és céljait – ha ezeket komolyan, őszintén és
mélyen átgondolta – nem az határozza meg, hogy kormányon van, vagy
ellenzékben.
Azt gondolja,
hogy nem voltak elég bátrak, őszinték, találékonyak a határon túli szervezetek
képviselői, amikor nem tudtak nemet mondani? Most úgy tűnik, egyre
radikálisabban elkötelezik magukat a kettős állampolgárság mellett.
Hivatalból jut majd önkormányzati mandátumhoz a kisebbségben élő románság a többségben magyarok lakta erdélyi vidékeken. Ezt a kompromisszumot kellett elfogadnia a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) ahhoz, hogy bukaresti koalíciós partnerei a szenátus után ne szavazzák le a képviselőházban is az általa kidolgozott kisebbségi törvénytervezetet.
A történelminek nevezett magyar–román közös kormányülés után két nappal magyarellenes hangulat lett úrrá a bukaresti szenátuson, s végül az előzetes megegyezés ellenére sem szavazta meg a kormánykoalíció a kisebbségi törvénytervezetet. Ennek ellenére sem távozik a bukaresti kormánykoalícióból az RMDSZ. Az erre vonatkozó döntést Markó Béla szövetségi elnök, kormányfőhelyettes azután jelentette be, hogy megbeszélést folytatott a román koalíciós pártok elnökeivel a szenátusban történt hétfői fiaskóról. Mint ismeretes, az RMDSZ által kidolgozott jogszabályból előbb kikerült a kulturális autonómia létrehozásáról szóló paragrafus, majd a felsőház – számos kormánypárti liberális, demokrata és konzervatív honatya közreműködésével – elutasította az egész törvénytervezetet.
A vitán egyébként C. V. Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke terrorszervezetnek nevezte az RMDSZ-t, Ion Iliescu exállamfő pedig úgy vélekedett: egyetlen állam sem biztosít Európában annyi jogot kisebbségei számára, mint Románia. A nyilvánvaló kudarc hevében Markó hétfő este még úgy nyilatkozott, hogy a román szövetséges pártok súlyosan megszegték a kisebbségi jogszabály támogatásáról szóló koalíciós egyezséget, ezért újra kell tárgyalni az RMDSZ-nek a koalícióban betöltött szerepét. Tegnap viszont a politikus már úgy fogalmazott: egyszer lehet tévedni, ugyanakkor reméli, hogy másodszor ez nem fordul elő. Markó ezzel arra utalt, hogy a román koalíciós pártok ígéretet tettek arra: a képviselőházban a kormány által beterjesztett formában fogják megszavazni a jogszabályt. Erről egyébként Calin Popescu-Tariceanu román kormányfő személyesen biztosította Gyurcsány Ferencet a témában folytatott tegnapi telefonbeszélgetésük során.
Köszönjük, hogy elolvasta Hírlevelünket.